Túraajánlat

Bevezetés

A lenti túraajánlatok és útvonal-leírások nagyrészt személyes élményeink és tapasztalataink alapján születtek, 2014-ben kerültek rögzítésre, 2015-ben az új Honti Piros turistaút kialakítása miatt módosításra. Az ajánlott útvonalak túlnyomó részét magunk is bejártuk. A térképszelvények csupán az áttekintést, alapvető tájékozódást szolgálják, hosszabb túrákra mindenképp a hegység részletes (nyomtatott vagy digitális, (mobiltelefonos verzió esetén mobilinternet nélkül is elérhető!)) turistatérképével induljunk útnak.

Köszönet illeti a turistautak.hu szerkesztői közösségét, amiért hozzájárult térképeinek feltüntetéséhez, adatbázisa használatához, és (a 2014-ben még nagyrészt a turistautak.hu rendszerében tárolt adatokkal is dolgozó) OpenMaps.hu alapítványát, amiért ingyenes webes térképnézeteivel és útvonaltervezőjével lehetővé tette a térképek elkészítését és pontos(abb) távolság/szintadatok megadását.

Mindegyik túra természetesen fordított irányban is bejárható, illetve jó néhány közülük könnyen variálható is egymással. Minden túraleírás elején kiemeljük, hogy körtúráról van-e szó vagy (buszos) utazást igényel, illetve feltüntetjük a túra hosszát, nehezebb túrák esetén szintemelkedését.

1. Bernecebaráti körséta

Könnyű séta. A teljes körséta bő 2km.

A turistaház bejáratánál a Széchenyi utcán jobbra fordulunk, a Mikro ABC-t elhagyva az elágazásnál tartjuk az irányt, innentől a K+ jelzésen haladunk. Elérjük Barátitelepülésrészt, az út ívében jobbra majdnem mindig nyitott kovácsoltvas kapu mögött találhatjuk az Általános Iskola, hétköznap délután és hétvégén is egész nap nyitott kertjét, amely aszfaltozott focipályával, és (bal oldalon, hátul, az iskola épület mögött) új, kötélpályás játszótérrel csábít minket. Továbbhaladva, a Nagy völgyi patak hídján átkelve elhagyjuk a K+-et – balra kanyarodunk a kis utcába a Falumúzeumnál (előzetes egyeztetéssel megtekinthető). A kis utca ívét követve a balkanyar után szinte azonnal jobbra (felfelé) indulunk, majd az aszfaltról balra térve, a kerítés melletti füves szekérúton jutunk fel a dombra, ahol a temető mellett elhaladva érünk el a jó útra tért utolsó nógrádi betyárról, Sisa Pistáról elnevezett tanösvény kezdő állomásához és táblájához (Figyelem!: Nem tévesztendő össze az Ipoly Erdő által létrehozott, valójában a falutól kb. 8km-re Drégelyvár felé levő azonos nevű erdei tanösvénnyel). Továbbhaladva megcsodálhatjuk a felújítások során lassan teljes pompájába öltöző, középkori hangulatot árasztó templomot, majd, miután a Börzsönyi Kéktúra (K- jelzés) balról egy aszfaltos úton mellénk kapaszkodik, a kínálkozó útelágazásban a jobb oldali villát választjuk (balra megy a Kék). Újabb játszórönkök, a fa-labirintus és a „hintó” után a Régi pincékhez kiérve balra fordulunk, ahol a dombon keresztülvájt útban be-bekukucskálhatunk a nyitott pincékbe. Az egyszerűségében szép Kápolnához érve az út kanyarulatát jobbra követve lejutunk a Szokolyi Kastély mellé, amely jelenleg a Budapest XV. kerületi Önkormányzat táboraként működik. A kastély egykori ura Szokolyi Alajos az első újkori olimpián 100 méteres síkfutásban szerzett bronzérmet. Sportsikerei mellett megyei főlevéltáros iletve a hadikórház főorvosa is volt. Ő fogadta szolgálatába vadőrként Sisa Pistát, a jó útra tért betyárt.Bernece településrészen, a patak egy másik hídján átkelve a falu belső főutcáján (Széchenyi utca) újra balra fordulunk, és egészen a Pékségig haladunk, ahol másnapra kenyeret/kiflit/zsömlét, vagy akár más finom péksüteményeket rendelhetünk, amelyet kérésre akár kora reggelre már a Turistaház tornácára készítenek. A Pékségnél jobbra fordulva ismét felfelé indulunk a Rákóczi utcán, a rövid kis kaptatón felérve az elágazásban tartjuk az egyenes (enyhén balra) irányt. Egy-két ház után, az utolsót is elhagyva, az erdőbe bebújva azonnal balra fordulunk -> meg is érkeztünk az Öregerdő Turistaház felső kijáratához, ahol lesétálva még visszanézhetünk a szemközti domboldalon levő Templomra, ahol a séta elején jártunk, majd a Turistaház padjain jólesően megpihenhetünk.

Térkép a Bernecebaráti körsétához

2. Hont szakadék

Bernecebaráti – Csitár-kereszt – Jelenc hegy – Hont szakadék (buszos visszautazás). Könnyű túra, kivétel nélkül mindenkinek bátran ajánljuk. Táv hossza egy irányban (és hosszabbítás nélkül) kb. 8km.

A turistaház felső kijáratánál a Börzsönyi Kéktúra „K jelzésén jobbra indulunk. Az akácos, majd tölgyes erdőben feljutunk egy ligetes területre, ahol folyamatosan a széles úton haladunk, míg elérjük a szép Csitár-keresztet (balról), ahol a kissé korhadó padokon meg is pihenhetünk. A Major-keresztnél balra fordulásnál szemből becsatlakozik a Z-, majd a két jelzés együtt halad a közép-Börzsöny felé látványos kilátást egyben utánozhatatlan hangulatot nyújtó réten. Nagyjából másfél kilométer, eleinte emelkedő szakaszon közösen halad a két jelzés, majd a „ Z–” balra tér el – mi is vele tartunk. Szinte végig ereszkedő úton érjük el egy hangulatos réten a K+, Z- és Sárga Máriaút csomópontját, majd továbbra is a Z sávon haladva érünk le a 2-es főútig. Itt a Hont Motel épületét megkerülve, annak túloldalán „visszafordulva” kezdődik el a Hont Szakadékba bemenő, azt táblákon is bemutató útvonal.

A Hont szakadék függőleges falának üledékes kőzetében országos szinten is ritkán látható miocén korból származó kagyló- ill. csigaházak fedezhetőek fel. A Szakadéktól hazafelé indulhatunk – a menetrendszerinti Volánbusz járatra a faluban, a 2-es főút elágazástól mintegy 100 méterre található buszmegállóban szállhatunk fel. Sajnos a Csitári források, Hont, Parassapuszta felől Bernecebaráti felé a buszközlekedés meglehetősen ritka/rendszertelen, készüljünk előre a menetrenddel, hogy – különösen gyerekcsoporttal – ne kerüljünk e miatt nehéz helyzetbe.

De ha van még kedvünk és energiánk a túrázáshoz, választhatjuk ugyanazt az utat visszafelé, amelyen odafelé haladtunk. Vagy, a zöld sáv jelzésen a fent említett K+,Z,SárgaMáriaÚt csomóponthoz visszatérve hosszabbíthatunk a Csitári-forrás felé balra fordulva (a legtöbb nyomtatott térképen még nem jelzett „ Sárga Mária út”-on, amely jó ideig még együtt halad a K+ jelzéssel). Illetve – az említett turistaút-csomópontban jobbra fordulva – hosszabbíthatunk Parassapuszta felé is („K+” és Sárga Máriaút végig együtt halad). //előfordulhat, hogy a régebbi nyomtatott térképeken a K+ sincs még jelölve, vagy helytelenül, végig az országútra van jelölve//.

A Csitári forrás felé a hosszabbítás egyirányban kb. 4,5 km a forrásig + 1,5 km az autóbusz-megállóig (Hont, Csitári források), Parassapuszta felé egyirányban kb. 2 km (Parassapusztán szintén van menetrendszerinti autóbusz megállóhely).

Térkép a Hont Szakadék túrához

3. Hármasrét

Bernecebaráti – Hármasrét – Bernecebaráti (körtúra). Könnyű túra, kivétel nélkül mindenkinek bátran ajánljuk. Táv hossza kb. 10km.

A turistaház felső kijáratánál a Börzsönyi Kéktúra „K–” jelzésén jobbra indulunk. Az akácos, majd tölgyes erdőben feljutunk egy ligetes területre, ahol hangulatos, Bernecebaráti fafaragó múltjára és jelenére emlékeztető vastag faragott faoszlopok mutatják az egykori népi terület-megnevezéseket, illetve az utat (kétség esetén egyenesen, a széles úton haladjunk). Hamarosan balra nézve és a szekérútról befordulva elérjük a szép Csitár-keresztet, majd – a szekérútra visszatérve – enyhe emelkedő után kiérünk a Major-kereszt útelágazáshoz (“Ötholdas”). Itt elhagyjuk a Kéket, és tovább egyenesen majd jobbra fordulva, a „Z–” jelzésen ereszkedünk vissza a Bernecét is kettészelő Nagy-völgyi patak völgyébe (Esőház!). Az aszfaltos úton jobbra fordulva (lila MáriaÚt jelzés) hosszú séta után visszaérünk a faluba, ahol végig a főúton, patak mentén haladva, a Máriácska, az IpolyErdő matracszállás, a volt Sisa Pista kocsma, végül a Pékség után jobbról megpillanthatjuk börzsönyi otthonunkat, az Öregerdő Turistaházat.

Vendégeink tapasztalata alapján, különösen diákcsoportoknak ajánljuk a túrát akár az érkezés napján, esti/éjszakai túrának is; az útvonal viszonylag jól követhető, és így garantált a lefekvés utáni gyors elalvás..:)

Térkép a Hármasrét körtúrához


4. Kemence, Kemencei kisvasút, Strázsa hegyi tanösvény

Bernecebaráti – Kemence – Kemencei kisvasút – Strázsa hegyi tanösvény – Kemence – Bernecebaráti (körtúra). Könnyű (kisvasutazás nélkül közepes nehézségű) túra, a táv hossza kisvasutazással 12 km (nélküle 16km).

Az utcán jobbra fordulunk, majd a Mikro ABC-t elmellőzve, kb. 100 m után a kereszteződésben becsatlakozunk (balra) a Börzsönyi Kék „K–”, és a 2015-ben felfestett“P-“ jelzésekbe. A templomot balról kerülve felmászunk a templomdombra, majd Sisa Pista síremléke, a Golgota és a temető mellett haladunk el. A kápolnánál jobbra fordulva megtekinthetjük a dombba vájt pincék sorát. A pincék után balra fordulunk, majd eleinte kissé jobbra, majd egyenesen tartva követjük a jelzést. Bő egy kilométer után, ahogy a kék/piros beér Kemencére, a jelzések jobbra fordulnak, és átkelnek a Kemence patakon. Mi ne forduljunk velük, a patak (nekünk) bal oldalán maradva haladjunk tovább egyenesen a faluban (jelzetlen aszfaltos utca). A központ felé kerülő Kék/Piros kisvártatva (kb. 900m után) visszatér hozzánk, és együtt haladunk tovább. Balról hamarosan a kisvasút végállomása, informatív és esztétikus tájékoztató táblák találhatók (Az egykor 21,5 km hosszú Csarnavölgyi vasútvonalból ma a Kemence és Fektevölgy közti 4 km-es szakasz járható be vaskeréken, ami kellemes kirándulási lehetőséget jelent). A túrát gyalog folytatva, a kék jelzésen tovább haladva pár száz méter megtétele után megnézhetjük a mai napig is használatos gázlót a patakon, majd a kisvasút vágányának keresztezése után az első lehetőségnél forduljunk jobbra az aszfaltos úton, a“P-“ jelzésen (Csarnapuszta). Átkelünk a patakon, majd az út bal kanyarulatát követve a hétvégi házas övezetben felfelé lassan elhagyjuk Kemencét. A falu határában kezdődik a Strázsa-hegyi tanösvény ( „T” jelzés), amelyről bővebbet itt olvashatunk (térképpel):http://www.erdeikirandulasok.hu/tanosvenyek/004011001003-strazsa-hegyi_tanosveny

A tanösvény első szakaszán felfelé vezet az utunk, majd a 6. állomás, és egy „kunkor” után lassan ereszkedünk vissza a völgybe, a tanösvény vége a Vilati-üdülőnél, a kisvasút felső végállomásánál található. Szálljunk fel a kisvasútra, és guruljunk le vele a Kemencei végállomásig (a kisvasút csak hétvégén jár menetrend szerint, de csoportoknak különvonat hétköznap is elérhető áron rendelhető. Menetrend és egyéb információk elérhetőek: www.kisvasut.hu). Ha gyalog mennénk, a K– jelzést kövessük végig lefelé (+4 km a fent megadottakhoz képest).

A kisvasút Kemencei végállomásától a „K–,P-,S-” jelzések felvisznek minket a község központjába (buszmegálló, vendéglő) //A túra szükség esetén szűk 2km-rel rövidíthető, Kemence és Bernecebaráti között hazafelé a menetrendszerinti buszjáratot igénybe véve//. A központból továbbhaladva (“K-” és “P-“), visszatérve a patak völgyébe, és átkelve annak túloldalára, a község északi szélén jobbra, a patakon át – az 1999. évi árvízkor átszakadt töltésű víztároló teknője mellett –, a már ismert úton közelíthetjük meg Bernecebarátit. Bernecebaráti szélét elérve, a pincék után a K–/P- balra fordul, és a kis kápolnát balról mellőzve felmászik még a templomhegyre. Erre nekünk már nincs szükségünk, kevésbé élesen balra fordulva, a kis kápolnát jobbról mellőzve leérünk a patakhoz, ahol egy érdekes kis függőhídon (Galéria: Mini-Erzsébet híd) átkelve a Széchenyi utcában találjuk magunkat – balra fordulva nagyon hamar elérjük megérdemelt pihenőnket az Öregerdő Turistaházban.

Térkép a kemencei körtúrához


5. Csitári forrás

Bernecebaráti – Csitár-kereszt – Bába-hegy alja – Csitári forrás. (buszos visszautazás) Könnyű túra. Táv kb. 11km.

A turistaház felső kijáratánál a Börzsönyi Kéktúra „K jelzésén (melynek teljes útvonala kb. 62 km, Diósjenőről Szobra tartva kb. a 22. kilométernnél érinti Turistaházunkat) jobbra indulunk. Az akácos, majd tölgyes erdőben feljutunk egy ligetes területre, ahol folyamatosan a széles úton haladunk, míg elérjük a szép Csitár-keresztet (balról), ahol a kissé korhadó padokon meg is pihenhetünk. A Major-keresztnél balra fordulásnál szemből becsatlakozik a Z-, majd a két jelzés együtt halad a közép-Börzsöny felé látványos kilátást egyben utánozhatatlan hangulatot nyújtó réten. Nagyjából másfél kilométer, eleinte emelkedő szakaszon közösen halad a két jelzés, majd a „ Z–” balra tér el, de mi folytassuk utunkat a Kéken. Kb. 1,5 kilométer, jellemzően szintben haladás után elérjük a „K+” elágazást, itt forduljunk balra. Újabb szintben haladás, majd rövid ereszkedés után figyeljünk a 2014-ben felfestett, legtöbb nyomtatott térképen még nem jelzett, erősen jobbra kiágazó Sárga Mária út jelzésre, és folytassuk azon az utunkat. Hosszú, de kényelmes ereszkedő után érkezünk a Csitári kápolnához, ahol a működő gazdaságba betekintve tehenekkel, bikával, lámákkal!, a kápolna után hazafelé majd birkákkal ismerkedhetünk (természetesen kerítés mögött). A környékbeliek szent helye a Csitári forrás, mely a néphit szerint csodatevő erejű. A forrásnál történő felfrissülés, esetleg a kazamaták (ld. 8. sz. túra) megtekintése után a kb. 1,5 km hosszú keskeny aszfaltcsíkon juthatunk ki a menetrendszerinti busz megállójához. Megjegyzés: Sajnos a Csitári források, Hont, Parassapuszta felől Bernecbaráti felé a buszközlekedés meglehetősen ritka/rendszertelen, készüljünk előre a menetrenddel, hogy – különösen gyerekcsoporttal – ne kerüljünk e miatt nehéz helyzetbe.

Térképet ld. a 2. sz. túránál


6. Máriácska – Ozmotring – Kemence patak

Bernecebaráti – Máriácska – Ozmotring – Kemence patak völgye – (Strand, kisvasút) – Kemence – Bernecebaráti (körtúra). Könnyű-közepes nehézségű túra. Hossza kb. 15 km.

A túra eredeti leírása a bernecebarati.hu honlapon olvasható:

http://www.bernecebarati.hu/index.php?p=31

Minimálisan kibővítve, módosítva, itt is közzétesszük.

Az Öregerdő Turistaház kapujánál balra fordulva, a „S+” a Széchenyi utcában Bernecén vezet keresztül. Elmaradnak az utolsó porták is, átkelünk a patak hídján. Ma már csak a „Depó” területnév emlékeztet arra, hogy itt tárolták a nagy-völgyi „rengetegből” kitermelt és egykor a kisvasúttal leszállított fát. Az erdészet, majd balra a Felső malom épülete után a „Máriácska” kis kegyhelyét elhagyva a Nagy-völgy tárul elénk. Betorkollik a Kraholyák-völgy, itt a „S+” jobbra, egy régi szekérúton a Kakukk-bérc-Ozmotring gerincre kapaszkodik. A ritkás erdő még magán viseli az erdei legeltetés nyomait. Szétterül a bérchát, a cseresben balra kőkereszt áll, melyet Katonasírnak neveznek.
1944. december 19-én a közelben kialakított segélyhelyen ápolt 16 sebesültet, parancsnokukat és az orvost orosz katonák agyonlőtték. Emléküket őrzik a környéken élők és most már egy kereszt is. Kiérünk a sűrűből, a ligetes, vizenyős tisztást Belső-tónak hívják. Délnek forduló utunk enyhén emelkedik, az Ozmotring tetején találjuk a Külső-tó rétjén. A magaslesről tiszta időben jól látszanak az Ipolyon túli, szlovákiai magaslatok. Könnyű, kényelmes úton egy méretes vadetetőt elhagyva érintjük a Kanász-keresztet. A XIX. században egy legeltető kanászt itt sebzett halálra egy vadkan. A keresztet a nemzeti park őrei újították fel. A szálerdő mélyén megbújt, 1943-ban épült Varjasi-vadászházat a közelmúltban ledózerolták. A „S+” itt torkollik be a Hegyhát vonulatán végigfutó Kemence – Diósjenő S jelzésű Tótok útjába. Szemközt kezdődik a „S0” meredeken lejtő, keskeny, erdei ösvényen a Kemence-patak völgyébe, a dr. Kenyeres Balázs-forráshoz ereszkedünk. A forrás kristálytiszta, hideg vizet ad, az itt található rét kiváló pihenőhely. A kutat korábban Bacsina-kútnak, előtte pedig Kisasszony-forrásnak nevezték. A Kemence-patak folyásirányával szemben, a műúton Királyházára mehetnénk, de mi balra fordulunk, a folyásirányba, és a Kemence-patak völgyét 4 km hosszan lefelé követve, a Csarna-völgy üdülőterületén keresztül Kemencére jutunk ( aszfalt, S+ majd S- végül K- jelzések). A település szélén baloldalt nyáron felüdülhetünk a csodás környezetben elhelyezkedő erdei strand medencéiben és büféjénél, illetve ha megfáradtunk, az aszfalton tovább gyaloglás helyett a kisvasút Godóvár megállóhelyétől vasúton is utazhatunk a település belseje felé. Akár kisvasúton, akár gyalog érkezünk a kisvasút Kemencei végállomására, kövessük innen továbbra is a Börzsönyi Kéktúra “K-“ és a Honti Piros “P-“ jelzéseit. A részletes útvonal-leírás a 4. sz. túraleírás végén található.

Áttekintő térkép az Ozmotring körtúrához


7. Salgóvár, Nagybörzsöny

Bernecebaráti – Kemence – Strázsa-hegyi tanösvény – Salgóvár – Nagybörzsöny (buszos visszaút). Közepesen nehéz túra: kb. 18km, viszonylag nagy (kb. 800m), de intenzív szintemelkedéssel.

2015-től a messze Nagymarosról érkező Piros sáv immár nem Perőcsényig tart, hanem Kemencén, Bernecebarátin keresztül egészen a Szlovákia állam területén található Ipolyságig (és még tovább) halad. Így tehát ezen a túrán nincs más dolgunk, mint a Piros Sáv (“P-“) jelzés követése az elejétől a végéig. A Strázsa hegyig utunk megegyezik a 4. túránál leírtakkal, onnan pedig a Börzsöny nyugati gerincének csodálatos útvonala vár ránk. Első lépésként szűk négy kilométer utunkon kb. 340m szint leküzdésével, több szép kilátóhely mellett elhaladva jutunk a Salgóvár nyergébe (P+ csatlakozik jobbról). Rövid mászással elérünk túránk egyik ikonikus állomásához, a központi-Börzsöny felé megkapó kilátást nyújtó, és sziklatömbjével önmagában is fenséges Salgóvárhoz. A vártól leereszkedés és a P+ különválása (nekünk balra kell fordulnunk a P– jelzésen!) után hosszabb, közel szintben vezető út következik, majd a korábbiaknál már rövidebben és kevésbé meredeken, de visszamászunk a Magyar-hegy csúcsa mellé. Innen hosszú lejtős szakaszon haladás után csatlakozunk be a völgyben a Börzsönyi Kék „K–” jelzésébe, a becsatlakozás után a két jelzés (még ha itt-ott a Piros nincs is már felfestve) együtt halad Nagybörzsönyig. Rövid mezei „susnyás” átkelés után kiérünk a Nagybörzsönyi aszfaltra (ez még nem közút, minimális a forgalom), ahol balra fordulva pompás szederbokrok mellett sétálhatunk be Nagybörzsönybe. Nagybörzsönyben érdemes megtekinteni a Vízimalmot, illetve késői ebédként jó szívvel tudjuk ajánlani a helyi specialitást, a nagybörzsönyi kemencés kenyérlángost. (A vízimalom kezelője csoportok esetén tud ennek megrendelésében/elkészítésében segíteni). http://www.nagyborzsony.hu/page.php?20

A túra végén Nagybörzsöny főteréről menetrendszerinti autóbuszjárattal juthatunk vissza Bernecebarátiba. Kihívást kedvelőknek természetesen lehetősége van visszafelé végig gyalog a Börzsönyi Kék útját is választani…

Áttekintő térképet ld. a 4. és a 10. sz. túránál.


8. Csitári forrás – Drégelyvár – Bernecebaráti

(buszos odautazás) – Csitári forrás – Kazamaták – Kútberek – Drégelyvár elág. – Drégelyvár – Deszkáspuszta – Bernecebaráti. Közepesen nehéz túra, kb. 18 km bő 400m szintemelkedéssel.

Keressük ki a menetrendből a ritkán közlekedő buszjáratok egyikét, majd elegendő időt hagyva, a Turistaháztól jobbra indulva, bő 1 km megtételével menjünk ki a buszmegállóig. Itt a jobbra található megállóban tudunk felszállni a Drégelypalánk felé menő járatra.

Hontot elhagyva, a 2.sz. főközlekedési út mentén található „Hont, Csitári források” megállónál kell leszállnunk, ahol pár métert visszasétálva az erdő felé keskeny /jelzetlen/ aszfaltút hívogat, fafaragott tábla mutatja, hogy merre kell mennünk. Kb. másfél kilométer megtétele után elérkezünk a kápolnához, melynek kertjében karos kúttal húzhatjuk fel a forrás üdítő vizét. Pihenés után a kápolna kertjéből „hátul” tovább induló „ Sárga Mária út” jelzéssel indulunk tovább, amely hamarosan egy félig kidőlt, de még élő fa törzsén kel át a patakon – itt balra figyelve megláthatjuk a „Kazamaták” bejáratát. Erről a furcsa, emberi kéz által vájt/bővített alagútrendszerről az a monda járja, hogy a Drégelyi várvédők alagútjának kijárata lett volna. Ezt nehéz elképzelni, mindenesetre pár erős fényű elemlámpa birtokában, lehajtott fejjel meglehetősen messzire juthatunk, több elágazásos járatot – és persze pár pókhálót, rovarokat, …J) fedezhetünk fel. A barlangból kijőve, elindulunk felfelé a 2014-ben, többek között a Turistaház üzemeltetőinek segítségével felfestett Sárga Mária út jelzésen (a legtöbb nyomtatott térképen még nem szerepel – a linkelt térképvázlattal ellentétben a patak bal (folyásirányban jobb) oldalán indulunk, hiszen átkeltünk rajta közvetlen a kápolna után!). A duzzasztás (záportározó?) bal oldalán elhaladva eleinte a völgyben, a patak folyását követve, aztán jobban emelkedő úton kapaszkodunk 3-4 kilométert, amíg el nem érjük el a Börzsönyi Kék sáv turistajelzést. A „Drégelyvár elágazás” turista csomópontig röviden együtt halad a „K–”és a Sárga Mária út. Innen másszunk fel a Drégelyvárba továbbhaladva majd balra a kék L jelzésen, és élvezzük a kilátást, a hangulatot. Ha visszajutottunk a „Drégelyvár elágazás” csomópontba (akár hátat fordítva, akár a várat a 9. túránál leírtak szerint „megkerülve”), a hazafelé vezető út leírását a következő, 9. túra leírásának második felében találjuk. („P–” és „lila Máriaút”).

Térképet ld. a 2. sz. túránál

//A térképen a Sárga Mária út csupán kézzel lett berajzolva, ne túlságosan támaszkodjunk erre tájékozódásnál. A jelzések jól követhetőek, legkésőbb két-háromszáz méteren belül mindenhol kell találnunk jelzést//.

9. Drégelyvár, Deszkáspuszta (Sisa Pista tanösvény)

Bernecebaráti – Csitár-kereszt – Hármashatár – Kőkapu – Drégelyvár – Deszkáspuszta – Bernecebaráti (körtúra). Egész napos túra, de nem túl nagy szintemelkedéssel. A táv kb. 24 km (a tanösvény nélkül), szint kb. 620m.

A turistaház felső kijáratánál a Börzsönyi Kéktúra K- jelzésén jobbra indulunk. Az akácos, majd tölgyes erdőben feljutunk egy ligetes területre, majd hamarosan elérjük a szép Csitári-keresztet. A Major-keresztnél becsatlakozik szemből a Z-, majd a két jelzés együtt halad a közép-Börzsöny felé látványos kilátást egyben utánozhatatlan hangulatot nyújtó réten. Kb. másfél km, eleinte emelkedő szakaszon közösen halad a két jelzés, majd a Z- balra tér el – mi a Kéken haladunk tovább. Kb. 1,2 km után találkozunk a kék kereszttel. Itt tábla jelzi az utat bal kéz felé Hontra, mi azonban jobb kéz felé folytatva utunkat, beérünk egy nagyon szép bükkösbe. A Kőkaput elhagyva rövid idő múlva elérjük a Sárkány-törés sziklatörmelékes részét. Innen kb. 2 km-es könnyű túra után találkozunk a piros jelzéssel, majd továbbhaladva a kék L jelzésen balra fordulva jutunk fel a festői szépségű Drégely-várhoz.
A Drégelyvár túloldalán lejőve, a P+ jelzésen élesen vissza balra fordulva, a már ismert elágazásnál érjük el újra a K- sávot. Ezen is visszatérhetnénk Bernecebarátiba, de javaslatunk, hogy a P- (és lila Máriaút) jelzésen továbbhaladva érjünk le a Nagy-völgy egészén keresztülhaladó erdészeti útra. Itt jobb kéz felé haladva másfél km után érjük el a deszkáspusztai erdészházat. Kisvártatva jobb kéz felé találhatjuk az Ipoly Erdő által létrehozott Sisa Pista tanösvény bejáratát. Ennek végigjárása (oda-vissza lehet csak menni) további 1,5 km-rel növel meg a túrát. (Figyelem: A tanösvény jelenleg /2014/ omlás miatt le van zárva!) Visszafelé vezető utunk végig a Nagy-völgyön áthaladó aszfaltozott erdészeti úton (lila Máriaút jelzés) vezet Bernecebarátiig.

Áttekintő térkép a Drégelyvár körtúrához

Drégelyvár környékének térképe a javasolt útvonal kijelölésével

10. Nagy Hideg-hegy

Bernecebaráti – Kemence – Magosfa – Oltár-kő – Rakodó – Nagy Hideg-hegy – Salgóvár, Perőcsény (buszos visszautazás). Egész napos, fárasztó (de gyönyörű!) túra. A táv szűk 27 km, a szintemelkedés kb. 1250m.

Vigyünk magunkkal elegendő (fejenként minimum 1 l, melegben 1,5-2l) vizet!

Kemence, kisvasút végállomásig a 4. túra elején leírt útvonalon, a „K–” jelzésen indulva juthatunk el. A túrát továbbra is a völgyben futó aszfalton, a „K–” jelzésen folytatjuk, egészen a Börzsönyi Főalappontig. Itt jobbra fordulva végre átkelünk a patakon egy közúti hídon //Szűk 2 km-rel rövidíthetjük a túránkat, ha Kemence és „Godóvár megálló” között a kisvasutat vesszük igénybe//. A Főalappont-tól a „Z–” jelzésre váltunk, amely eleinte még szolídan, majd a zöld négyzet elágazástól balra fordulva meredeken emelkedik velünk a Börzsöny főgerince felé, a Godóvár alatt. Lankásabb, majd újra meredek útszakaszok váltják egymást, míg végül egy utolsó emelkedővel felérünk túránk legmagasabb pontjára, a Magosfára (915 m). A csúcs előtt visszanézve alkalmasan tiszta időben a Tátra is látszik, erről kapta hegyünk másik nevét, a „Tátralátó”. Fogyasszuk el jól megérdemelt csúcs-csokinkat, majd a Magosfa nyergébe leérve, jobbra fordulva, aPiros háromszög-ön folytassuk utunkat, mely egy ideig együtt halad a Kék háromszöggel. A felejthetetlen hangulatú Oltár-kő mellett és alagútszerű íve alatt áthaladva kényelmes erdei úton, a Hangyás-bérc magasát ívben megkerülve érjük el a Rakodó turistaút-csomópontját. Innen az Országos Kéktúra „K–” jelzésén felkapaszkodva érhetjük el a Nagy Hideg-hegyi turistaházat (864m), ahol érdemes hosszabb pihenőt betervezni, akár meleg ebéd is fogyasztható (csoport esetén egyeztessük előre! /www.nagyhideghegy.hu/).

A Turistaháztól a széles köves úton indulunk tovább, de már a „P+” jelzést kövessük, amely nagy szerpentin után a széles útról jobbra lefelé indul a Hanák-rét, és a Kis Hideg-hegy irányába. Meredekre váltó, majd ismét kényelmes lefelé után jól esik pár méter szintemelkedés a Pintér-hegyes-re (645m), ahonnan tovább ereszkedünk. Ezután az erdészeti szállítóút mellett 2013-ban kijelölt ösvényen rövid ideig a Börzsönyi Kékkel együtt haladunk, majd attól balra eltérve (az elágazásnál a Kéken tovább haladva könnyítési lehetőség /végig lefelé/ Hamuház,Kemence irányába) eleinte enyhén, majd kissé erősebben felfelé indulunk, a Salgóvár kihagyhatatlan szépségű bércére. Bár időközben csatlakozott hozzánk a Piros sáv, nekünk továbbra is a P+ jelzést kell követnünk; a Salgóvár csúcsa után a nyeregbe leérve ezt balra fordulva tehetjük meg. Rövid erdei ösvény után hosszan vezető szekérúton tartunk lefelé Perőcsény felé. Egy kinyíló réttől a jelzettség már igen gyenge – ha nem találjuk a jelzést, mindegy melyik utat választjuk, mind Perőcsénybe visz, de javasoljuk a középső, rövid ideig szintben, egyenesen haladót. A zsákfaluként érintetlenül szép Perőcsényben a nyomós kutaknál, és/vagy a kocsmánál frissíthetjük magunkat, és itt várhatjuk meg menetrendszerinti autóbuszjáratunkat, amellyel visszatérhetünk Bernecebarátiba .

A Közép-Börzsöny Északi, Északnyugati részének áttekintő térképe

11. Csóványos

Bernecebaráti – Királyháza – Pogányvár – Csóványos – Hamuház – Kemence – Bernecebaráti. Táv kb. 29,5 km, a szintemelkedés kb. 1200m

Vigyünk magunkkal elegendő (fejenként minimum 1,5 l, nyáron 2-2,5l) vizet!

A túra eleje megegyezik a 6. túrával, ezért itt csak röviden ismertetjük.

Az Öregerdő Turistaház kapujánál balra fordulva, a „S+” jelzésen haladunk és hagyjuk el Bernecebarátit. A Kraholyák-völgyben jobbra, egy régi szekérúton a Kakukk-bérc-Ozmotring gerincre kapaszkodunk. A „S+” S jelzésű Tótok útjába betorkollásakor, a szemközt kezdődő „S0” meredeken lejtő, keskeny, erdei ösvényen jutunk le a Kemence-patak völgyébe, a dr. Kenyeres Balázs-forráshoz. A völgyben az aszfaltos (nem jelzett) úton balra fordulva, a patak folyásirányával szemben, a műúton Királyházára megyünk.

Innen a Rakottyás patak völgyében indulunk jobbra a „P-” turistajelzésen a Közép-Börzsöny, a Börzsönyi főgerinc meghódítására. Kb. 2 km megtétele után balra tartunk, a „Piros háromszög” turistajelzésen folytatjuk folyamatos, de egyelőre szolid emelkedésünket a nagy csúcsok felé. A Bodosházi kúttól azonban utunk a meredeken emelkedő gerincen vezet, és ha eddig nem is, most homlokunkon biztosan megjelennek a sör- (vagy gyermekeknek limonádé-)kérő izzadságcseppek. A Pogányvári kaszáló környékén kissé lankásabb az utunk, majd újabb fohásszal mászunk fel a Pogányvárba. Innen folytatjuk utunkat a 873m magas Varsa-tetőre, majd a hozzánk balról becsatlakozó Z- jelzéssel együtt érünk fel szuszogva, de büszkén a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a 938m Csóványosra. Ne felejtsük el megenni a csúcs-csokit a 2014-ben felújított, igazán nívós kilátó alatt, vagy akár tetején!

A Csóványosról az eleinte Piros sávval együtt ereszkedő, majd attól elváló, hangulatosan kanyargó „Kék háromszög” jelzésen ereszkedjünk le. Ha van időnk, a Kék háromszög – Piros háromszög elágazásban érdemes pár száz métert kitérni (oda-vissza) a szinte felejthetetlen Oltár-kőhöz a Piros háromszögön. Tovább haladva a kék háromszögön meredeken ereszkedünk le a Kőkorsó mellett, amíg el nem érjük a patakvölgyet. Innen már Kemencéig a patakkal vezet le az utunk, különböző turistajelzésekkel és az egymásba csordogáló patakok különböző neveivel. Eleinte még a kék háromszög, majd a Magas-hídi réten jobbra térve a „K+” jelzéssel a Fekete-patak vezet minket. A Postás kulcsosháztól patakunk már Csarna névre hallgat (jobbról érkezik a Csarna-patak), majd a Hamuháztól a Börzsönyi Kéktúra „K–” jelzésén haladunk tovább. Innen már a Turistaházig csak a K sávot kell figyelnünk. Megérkezünk a Vilati-üdülőhöz (kisvasút végállomás), majd a kisvasutat többször, brutálisan megrongáló Csarna egyesül a Kemence-patakkal. A Strand, a Kőrózsa-panzió mellett elhaladva egészen a kisvasút Kemencei végállomásához jutunk. Innen a Bernecebarátiba tartó útvonal részletes leírása a 6. sz. túra leírásának végén található.

Utunkat 4km-rel rövidíthetjük, ha a Vilati-üdülő és Kemence között a kisvasutat vesszük igénybe. Kemence központjában alkalmas vendéglátóipari egységben lepihenve gyűjthetjük össze energiánkat a kb. 2,5 km-es hátralevő távra, vagy, ha nagyon elfáradtunk, várhatjuk meg a Kemence és Bernecebaráti között járó menetrendszerinti autóbusz-járatot.

Áttekintő térképet ld. a 10. sz. túránál.

12. Kerékpárral

Nehéz lenne leírni akár csak a főbb kerékpáros túralehetőségeket is, nem beszélve arról, hogy különböző kihívást keresnek e sportág országúti és hegyi változatának művelői. Csupán kedvcsinálóként említjük tehát a következőket:

  • a kisforgalmú Szob-Parassapuszta útvonal – akár a szlovák oldalra is át-áttekerve – ideális terep az országúti (de nem alföldi) kerékpározás kedvelőinek. Környékünkön akár kisebb gyermekeknek is ideális a néhol kissé toldozott-foltozott, de szinte forgalom nélküli Bernecebarátit Tésával összekötő, majd Vámosmikola határáig továbbhaladó útvonal.
  • NY-K-i irányban a Börzsönyt kettészelő, Kemence és Diósjenő közötti, közforgalomtól elzárt, jó minőségű aszfaltút végig jól kerékpározható (de, erdészeti és egyéb engedéllyel rendelkező személy- és teherjárművek felbukkanására számítani kell!)
  • Nagyoroszi és Bernecebaráti között is végig engedélyezett a kerékpár-közlekedés – itt ugyanakkor, a Nagy-völgyben számítani kell pár km köves szekérútra.
  • A Turistaházban van lehetőség a kerékpárok zárt tárolására.
  • Partnerünkkel egyeztethető akár nagyobb számú kerékpár kölcsönzése.

Az Ipoly-Erdő tájékoztatója a Börzsönyben kerékpározóknak:http://www.ipolyerdo.hu/kerekpar_szabalyok