Információk

A hely

A dombra felfutó, kikapcsolódást ígérő telken két különálló házban összesen öt hálószoba található. A nagyobbik, mosdókat és konyhát+étkezőt is magában foglaló házban 6,8,8 férőhelyes, a kis házban pedig 7 és 10 férőhelyes (utóbbi pótágyazható), emeletes ágyas szobák vannak. A kertben tűzrakóhely, bográcsozási lehetőség és asztallal egybeépített padok várják vendégeinket.

10 fő felett automatikusan, ez alatt kérésre biztosítjuk, hogy a házban ugyanabban az időpontban csak egy csoport tartózkodjon.

Turistaházunk kutyabarát, négylábú vendégeinket is örömmel látjuk, ugyanakkor kérjük mindenképpen jelezzék előre érkezésüket.

Hogyan működünk?

Szállásunk elsősorban előzetes egyeztetéssel vehető igénybe, jellemzően pár hónappal, de legalább 2-3 nappal érkezés előtt foglalni szükséges. Nem lakunk a házban; az esetek többségében csak érkezéskor és távozáskor találkozunk.

Május elejétől szeptember végéig tudunk vendéget fogadni.

A házban takarítóeszközöket, mosdónként kéztörlőt és folyékony szappant, WC papírt, a konyhában mosogatószivacsot és mosogatószert,  konyharuhát biztosítunk. A házat kitakarítva, az egyeztetett számú szobában lepedőket felhúzva adjuk át. Távozás előtt kérjük a Ház átadáskori rendjét teljesen, tisztaságát a lehetőségeknek megfelelően visszaállítani.

  Foglalás, fizetés

  • érdeklődés, időpont és létszám-egyeztetés tekintetében a telefonos beszélgetést részesítjük előnyben, de természetesen e-mail-ben is örömmel válaszolunk (ha nem ér el minket azonnal, általában egy napon belül válaszolunk, visszahívjuk).
  • A végleges foglalási szándékot minden esetben e-mailben kérjük, számlázási adatokkal (név,cím) együtt.
  • Visszaigazolást küldünk, előzetesen rögzítjük az időpontot a foglalási naptárba.
  • A – rugalmasan egyeztetett mértékű, és határidejű – előleg megfizetésével (átutalás, készpénz, posta stb.) válik a foglalás garantálttá.
  • Érkezés előtt 2-3 nappal telefonon pontosítjuk az érkezés időpontját, ha szükséges a létszámot, megnyitandó szobákat.
  • A fennmaradó összeg a helyszínen érkezéskor fizetendő vagy megelőző napon átutalható.

Étkezés, konyha

A házban felszerelt konyha (gáztűzhely, egy nagy hűtő, lábasok, eszközök) található, 40 főre terítékkel, evőeszközzel stb.

Az étkezés alapvetően önellátásra épül, de hideg reggeli vagy kirándulócsomag a hűtőbe bekészítve rendelhető. Melegétel házhoz szállításához örömmel javasoljuk a drégelypalánki Várkapitány vendéglőt, ahonnan jutányos áron, jó minőségű menüt tudnak házhoz szállítani.

Autós vendégeinknek – többek között – jó szívvel ajánljuk a jelenlegi magyar-szlovák államhatár másik oldalán, a közeli (4km) Ipolyság városában található (Sahy) Bieta éttermet is, ahol jó árszínvonalon, finom és emberes adagokkal találkozhatunk.