A Börzsöny környékén a jégkor végén, mintegy 20-25 ezer évvel ezelőtt jelent meg az ember. A pattintott kőeszközöket használó rénszarvasvadász közösségek átmeneti szállásai a hegység lábánál elhelyezkedő löszteraszokon alakultak ki (Kismaros, Zebegény). Az újkőkortól (Kr.e. 6. évezred) kezdve a földművelő és állattenyésztő népek is elsősorban a Duna és az Ipoly völgyéből kiemelkedő dombokon kisebb sűrűségben pedig a Déli-Börzsöny medencéiben laktak. A régészeti ásatások az ókori kultúrákból számos lelőhelyet tettek ismertté. A 250 méternél magasabb helyeken és különösen a hegység belsejében csak kivételesen telepedtek meg. Ezek közé tartozik a perőcsényi Jancsi-hegy (586 m), középső rézkori és korabronzkori települése. Mintegy 3000 évvel ezelőtt a késő bronzkorban viszont megszállták a hegységet, az erődített települések egész sora jött létre a legkiemelkedőbb csúcsokon: Jelenc-hegy (430), Rustok-hegy (484), Godó-vár (574), Magyar-hegy (714), Pogány-vár (823), Magosfa (916), Hajagos. A 300-500 x 100-300 m-es területet védelmező, kőből és földből épült sáncok maradványai a legtöbb földvárban ma is kiemelkedő látványt nyújtanak. A kora vaskorban területünk az Alpok térségéből származó halstatti kultúra és a délorosz síkságról érkezett szkíta kultúra találkozási övezete volt. Előbbinek állatfejes díszítésű, különleges urnát tartalmazó sírját a szobi Öregfalu-dűlőben, utóbbinak temetőjét Szob belterületén és Vámosmikola-Istvánmajorban tárták fel. Kr.e. III-II századból származó jelentős kelta temetőt ástak ki az szobi kőzúzónál. A sírmellékletek közül kiemelkedik egy görögországi bronzedény és több különleges mintájú kardhüvely.
Az időszámításunk kezdete körüli időben a Dunántúl Pannónia provincia néven a római birodalom része lett. A Börzsönyben germán eredetű kvádok éltek. Ellenük építették ki a rómaiak a pannóniai határ legerősebb védelmi rendszerét a Dunakanyarban. A Duna bal partján, Szob és Verőce mellett építettek hídfőállást. Utóbbinak konzervált alapfalai ma is láthatók.
A népvándorláskor népei közül az avarok tudták hosszabb ideig uralmuk alatt tartani a Kárpát-medencét (586-IX sz.). Temetőiket Verőcén, Kismaroson, Szobon, Letkésen és Vámosmikolán tárták fel.
A magyar honfoglalás krónikásai említést tesznek a nógrádi várról, és a szobi révről. A temetők tanúsága szerint a honfoglalók megszállták az Ipoly völgyét is. Szláv lakosságra utal néhány falu neve: Bernece, Kemence, Nógrád stb. Az Árpád-kor végére ezek azonban beleolvadtak a magyarságba. Az államalapításkor két ispánsági vár is épült a Börzsöny szélén: Hont és Nógrád. Mindkettő egy-egy vármegye névadója lett. Az Árpád-korban csaknem valamennyi mai falu előzménye kialakult (csupán Kismaros, Kóspallag és Zebegény XVIII. századi telepítésű). 15 olyan falu is volt, amely legkésőbb a török korban végleg elpusztult, emléküket ma már csak dűlőnév őrzi: Hanta, Orzsán, Szomolya, Társa stb. A királyi székhely, Visegrád közelsége miatt szabad királyi város rangot kapott Nagymaros, ahol német telepesek éltek. Ugyancsak németek voltak a börzsönyi bányászok. A vadászterületként szolgáló királyi birtokok mellett egészen az 1945-ig fennálló egyházi nagybirtokok jöttek létre.
A Börzsönyben több középkori vár maradványa figyelhető meg. Még az államalapítás korában emelték a bernecebaráti templomhegy sáncát. A XII-XIII. században kisméretű, lakótornyos sánccal körülvett föld- és kővárak épültek (Biber-vár, Pusztatorony, Cseh-vár, Kámor, Királyrét-várhegy, Zuvár). Többségük a XIV. sz. elején – talán a Csák Mátéval folytatott harcok idején – elpusztult. A királyi Magyarország és a török birodalom ütközőzónájába került táj népét a gyakori háborúk, portyázások megtizedelték, a falvak jó része teljesen elnéptelenedett. A XVIII. században a magyar lakosság mellé németek (Berkenye, Kismaros, Nagybörzsöny, Zebegény, stb) és szlovákok (Ipolydamásd, Kóspallag, Márianosztra, Nógrád, stb.) érkeztek.
Drégely-vár… 444 méter magasságban áll Drégely-vára. A Hunt-Pázmán nemzetség birtokán a tatárjárás utáni időkből történik említés a várról, amely később, a XV. századtól az esztergomi érsekek vadászkastélya lett.
Történelmünkben akkor jutott szerephez, amikor Nógrád várának eleste után ez a vár lett a felvidéki bányavárosokat védő végvárak előőrse. Várady Pál esztergomi érsek a nem nemesi származású, de jó katona Szondi Györgyöt nevezte ki Drégely kapitányául, hogy tartsa föl a pogányt százötven emberével.
1552. július 6-án vette fel a harcot a mintegy 12 ezer török katonával. Négy napig tartotta magát a maroknyi sereg. Az öldöklő csatában mindenki elpusztult, a rommá lett vár a török kezébe került.
A vár ostromának legnevezetesebb epizódja – amelyet Arany János is feldolgozott Szondi két apródja c. balladájában – a következő:
Ali basa felajánlotta Szondinak a szabad elvonulást. Maga elé hozatta Márton nagyoroszi papot, és ráparancsolt:
– Elmégy Szondihoz, és megmondod neki, igaz hitemre ígérem, szabadon elvonulhat minden népével együtt, ha önként feladja a várat.
– Soha! – felelte Szondi a papnak. – Tudom, most már Ali fog győzni. Ezért hát meggyónok neked, és arra kérlek, teljesítsd utolsó kívánságomat. Itt van ez a két gyerek, két kedves apródom. Vidd őket magaddal Alihoz és kérd a nevemben, neveljen derék vitézeket e két ifjúból s viselje gondjukat, ha én már nem leszek.Két kis honti apródját, a Libárdy gyereket és a Sebestyén fiút drága ruhákba öltöztette, két fogoly fő törököt is velük küldött Alihoz. Aztán levágatta a többi foglyot, leszúratta a lovakat, máglyát rakott a ruhákból, drágaságokból, felgyújtatta, hogy török kezekbe ne jusson, s végső kirohanásra indult.
Szondi hősiesen harcolt, sok törököt levágott, de egy lövés a térdét érte. Ekkor féltérdre ereszkedve viaskodott tovább, míg több golyótól találva össze nem esett. Fejét lemetszették a törökök, nagy diadallal hordozták körül a táborban.Testét azonban Ali e szavak kíséretében temettette el:
– Gyaur volt, hitetlen, de mint hős halt meg. Temessétek el, és tűzzetek sírjára zászlós kopját annak jeléül, hogy hős vitéz nyugszik a sírban.
A sír az egyik monda szerint a vártól keletre, az Aranygomb-hegyen van. Drégelypalánk fölött, a Babat-hegyen 1885-ben kápolnát építtetett Simor János érsek a hős Szondi György és társai emlékezetére. Azóta a kápolnát lebontották, Szondinak Kiss György által alkotott szobra is eltűnt. A kápolna harangja a drégelypalánki templom tornyában csendül fel, oltára a templomban áll, oda mentették. A kápolnához vezető út mentén 137 hársfa található.
A hársfasor Drégelyvár védőinek állít emléket …
A vár ostromáról a szájhagyomány is bőven megemlékezik. Apáról fiúra szállt az a rege, ami a nép ajkán született meg, s ezek a regék méginkább hangsúlyozzák a vár védőinek hősiességét. A néprege szerint még sokkal nehezebb dolga lett volna az ostromló Ali pasának, ha egy cserzővarga el nem árulja a várbeliek titkát. A rege szerint az áruló varga felkereste az ostrom legelső napján Ali pasát és felajánlotta, hogy kellő jutalom ellenében elárulja melyik a vár legsebezhetőbb pontja. A pasa megígérte, hogy jutalomképpen annyi aranyat ad a vargának, amennyi a bőrébe belefér. Az áruló a török tüzéreket felvezette a közeli “Kecskehegy” csúcsára, ahonnan – attól kezdve – a legeredményesebben tudták tűz alatt tartani az amúgy is omladozó falakat. Az ostrom végén, amikor Szondy György levágott fejét Ali pasa elé vitték a janicsárok, alázatos hajlongások közepette megjelent az áruló is. Ali pontosan betartotta a szavát…pontosan annyi aranyat adott a vargának amennyi a bőrébe belefért: elevenen megnyúzatta az árulót, bőrét telerakta arannyal, a holttestet pedig a Kecskehegy alatti tóba dobatta. A tónak még ma is Varga tó a neve. Egy másik monda a Leányárok történetéről szól. A község határában van egy mély árok. Az elmondások szerint az ostrom előtt Szondi a lányokat és asszonyokat a külső várból északkeleti irányban menekítette ki az árkon át.
A továbbinduló török sereg nagy rémületet keltett a vármegyében. Szondy vitézsége nem hatott buzdítólag a szomszéd várak őrségeire, amelyek – miként Ságon és Balassagyarmaton – szétfutottak. Ezalatt Teufel Rázmán vezetése alatt mintegy 10 000 főnyi had gyűlt össze. Ezek között 4500 olasz zsoldos, 3000 német, 2000 magyar katona volt. A német vezér, akinek Drégely visszavétele volt a feladata, be sem várta a Füleknél gyülekező 7000 magyar harcost, hanem gyors menetben nyomult előre a túlerőben lévő török sereg ellen. Mivel nem várta be az erősítést augusztus 8-án – a Korpona-folyón való átkelés után Palástnál a török sereg túlerőben nézett vele szembe.
A küzdelmet ezer főnyi török lovasság rohama nyitotta meg, amely hátbatámadta a magyar lovasságot, de ezt visszaverték. Ezalatt a német tüzérség is megkezdte munkáját, de ez elég balul sikerült, mert egy rosszul irányzott ágyúgolyó Dessewfy magyar kapitányt lovastól együtt szétszaggatott. Az első összecsapásnál az olaszokat bekerítették, és két magyar kapitányt foglyul ejtettek a törökök. A déli órákban az egész sereget ütközetre vezényelte Ali, amely alkonyatig tartott. Másnap, 9-én a törökök az olasz és német hadakra vetették magukat és eközben az ágyúk mellett – a német seregnél – lévő lőporos szekér felrobbant. Ez a váratlan szerencsétlenség az egész hadsereget zavarba hozta, és rendezetlen visszavonulásba kezdtek Teufel hasztalan igyekezett a menekülőket visszatartani, nem sikerült. Az olaszok némi ellenállást tanúsítottak, de amint az erdő felé igyekeztek a törökök sokat lemészároltak közülük. A csata végére mintegy 4000-en fogságba estek, akiket később Budán rabszolgáknak adtak el. Igen kevesen tudták magukat kiváltani. Teufelt akinek a váltságdíja késett, valószínűleg mivel egy karja hiányzott – tehát mint munkaerő csökkent képességű volt – megfojtották. Sforza Pallavicini – császári generális, Fráter György gyilkosa is fogságba esett. A vereség hírére a füleki tábor is szétszaladt, Hont vármegye pedig behódolt a töröknek.
Néhány szó Bernecebarátiról…
Ősi település, A Börzsöny-hegység északnyugati oldalán, az Ipoly völgyében. 1928-ban egyesült Bernece és Baráti, ez az ősi Árpád-kori település. A falu elé ugró domb valóságos vár, kicsiny műemlékké nyilvánított, XIV. században épült templomával együtt. Megerősített jellegét fekvése, lőrésekkel tagolt, újjáépített kőfala még most is elárulja. Az említett dombháton bronzkori vagy koravaskori telep volt, melynek egy részét földsánccal vették körül. Ennek maradványai a mai napig is jól láthatók. Szláv eredetű nevének jelentése: sáros. Bernece első okleveles említése 1245-ből való, míg Barátit 1158-ban említik először, amikor Adorján fia István a települést a Garam melletti bencéseknek adományozta.
Szintén ebben a temetőben található Sisa Pista (Benkó István), a Börzsöny-hegység utolsó betyárjának sírja.
A falu nevezetes személyisége volt Szokolyi Alajos, aki az első újkori olimpián (1896) Athénben a 100 méteres síkfutásban harmadik helyezést ért el. Sírja a Felső temetőben található. A faluban született még Tóth Imre író, az Ipolymenti palóc tájszótár megalkotója, valamint a Palóctrilógia és a Boldog Palócok unokái című regény írója.
A Mária mennybemenetele tiszteletére szentelt középkori eredetű római katolikus templom messziről uralja a tájat. Az egyhajós templom homlokzata előtti tornya és hajójának falai részben román koriak, szentélye és csehsüveg boltozata már 1754-ből való.